Mire vársz?

Éveken át azt gondoltam, hogy sok időm van még és egyszer csak eljönnek az ideális körülmények, amik kedveznek annak, hogy megcsináljam amiről régóta fantáziálok, megvalósítsam a céljaimat. Ahogy telt múlt az idő, mindig újabb és újabb időpontokat tűztem ki, na majd ekkor,addigra tuti összejön. Lehetetlen cél nincs, csak rosszul kitűzött időpontok. Na én ezt így értelmeztem. Nem vált be. Eljön az a pont, amikor már elég idős vagy ahhoz, hogy ne hazudj tovább magadnak, hanem tégy is valamit. Csak görgettem mindent magam előtt, de semmi sem történt.

Aztán nemrégiben szembenéztem a tényekkel. Feltettem magamnak a kérdést: minek kellene együtt állni ahhoz, hogy valóban befejezzem amit mondjuk évekkel ezelőtt elkezdtem, vagy nekikezdjek annak, amit évek óta halogatok. Nincs ilyen. Mindig találnék kifogást, hogy most éppen miért nem jó. Rájöttem, el kell döntenem, hogy a körülmények formálnak engem, vagy fordítva. Megnéztem, hogy amire valójában várok, az valaha el fog-e jönni? Szomorúan kellett szembesülnöm vele, hogy nemigen.

Talán sokunknak vannak olyan álmai, céljai, amikről azt mondjuk: ó, ha több pénzem lenne, ha több időm lenne elmennék ide, megnézném vagy kipróbálnám azt. Az igazság az, hogy a kisebbeket simán most is megvalósíthatnánk, mert lehet, hogy nem is olyan drága, vagy nem is tartana olyan sokáig. Néha mérges vagyok magamra, mert sok mindent összeírok, mint pl. karácsonykor is, és azt mondom, ha lesz időm, megcsinálom. Aztán van, hogy spontán nekiállok valaminek, mert volt épp 5 percem és azon bosszankodok, hogy minek vártam vele és halogattam olyan régóta, mikor az egész tök gyorsan meglett. És minimum le lehetne felezni az ilyen halogatott teendők számát és nem gyűlne tovább. Azt vettem észre minél több van, annál több jön hozzá. Mintha mágnesként vonzanák egymást.

Egyszer sikerült ezt annyira művészi szintre fejlesztenem, hogy konkrétan azt hittem belehülyülök. Nem tudtam aludni és sima semmittevés közben és zsongott a fejem. Cikáztak a gondolataim és már ettől elfáradtam. Gondolhatod milyen hatékony voltam. Úgy éreztem, hogy segítség nélkül én ebből ki nem tudok lábalni. Agyon nyomott az a sok minden. Aztán eszembe jutott, hogy valaki egyszer azt tanácsolta, írjam le az összeset. Megtettem, de akkor meg attól jött rám a frász, hogy mennyi teendő, mikor fogok én ennek a végére érni. Végül kiválasztottam a legfontosabbakat és szépen sorban elkezdtem őket megcsinálni. Míg csodák csodája, egyszer csak elfogyott. Azóta nem hagyom, hogy újra összetornyosuljanak.

Igen, rengeteg olyan dolog van, amire jelenleg nincs időm, vagy épp pénzem. De nagyon sok olyan is van, amiről csak azt hiszem, hogy nincs rá. Amikor nem halogatom tovább, és elkezdem az egyszerűbbekkel, fokozatosan haladva a rázósabbak felé, akkor jövök rá, hogy így már nem is olyan durva. Olyan dolgokkal kezdeni amiket meg tudok csinálni sikerélményt okoznak és felkészítenek menet közben a nagyobb kihívásokra is.

Erről az jutott most eszembe, hogy kb.15 lehettem, mikor valaki azt mondta, hogy ültess egy kukoricát és minden nap ugord át egészen kicsi korától kezdve. Napról napra ugyanis nem érzékeled mennyit nőtt és mindig csak icipicit válik nehezebbé és kell magasabbra ugranod. A végén már ha magasabb is mint te, akkor is át tudod ugrani. Elméletben reális volt nekem a dolog, de gyakorlatban…sosem próbáltam ki. Ma viszont azt mondom, hogy szellemi síkon ezer százalék, hogy működik. Maga az elmélet szerintem egyszerű és nagyszerű.

Mikor kitűzünk egy célt, néha olyannak tűnik mint a Himalája. Persze az odavezető út rögös és néha a térképet sem jól olvassuk. Az is előfordul, hogy viharba kerülünk és jó ideig nem is látjuk a csúcsot. Azt mondjuk francba az egésszel én ezt most akarom! Mikor láttam sikeres, célba ért embereket, mindig azt gondoltam, nekik valahogy olyan könnyen ment, és biztos én csinálok valamit nagyon rosszul, de mostanra rájöttem, hogy ilyen nincs. Az csak a mozi. Amikor már túl vannak rajta, azt mutatják milyen könnyű volt. Az, hogy én nem láttam a küzdelmes időszakaikat, attól azok még ott voltak. Hobo énekli, hogy a sikernek ára van, nem titka.

Mindenkinek vannak nehéz, sőt kőkemény mélypontjai amiket vagy túlél és tovább megy, van elvérzik. Ahogy az egyik kedvenc csapatvezetőm mondja: a kiskacsa nagyon kecsesen úszik a víz felszínén, de hogy milyen lábmunka van ebben ott alul, amit senki sem lát… azt csak ő érzi, ő tudja. 🙂 Az én lábmunkámat végig kísérheted hétről hétre, és nekem is vannak, voltak mélypontok, de az biztos, csak akkor veszíthetek, ha feladom. Eszem ágában sincs, főleg, hogy napról napra, hétről hétre egyre többen és többen vagyunk itt remélhetőleg ugyanilyen szándékkal és eltökéltséggel. Ráadásul csapatban sokkal könnyebb. Ne várj az ideális körülményekre, mert azokat te magad teremted! Kezdd el ma!

Kérd a prezentációt vagy keress meg a kérdéseiddel az alábbi elérhetőségeken!

Itt tudsz ingyenesen regisztrálni.

 

Üdvözlettel:

Én 21

Cseh Kata

info@csehkata.hu

utazas@csehkata.hu

skype: csehka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük